Segítség pótvizsgázunk: Hogyan készítsd föl a gyereket a pótvizsgára?

Az utolsó csengetés után megkezdődik a vakáció. Vagy mégsem? A gyerek nem ment át a vizsgán. Hogyan fogod a nyaralás és pótvizsgára való felkészítés kettős életét egyensúlyban tartani?

Ció, káció, vakáció. Ahogy egyre magasabbra kúsznak a higanyszálak, kezdjük vágni a centiket.  „Jó lenne tudni, végre mikorra kapjuk meg a szabit…”

Az idilli kép valahogy így jelenik meg a szemünk előtt: a bizonyítványosztás után búcsú a főnöktől, és a strandpapucsban orra bukó gyerkőcök kocsiba vágása után szaporán rohanunk a megérdemelt pihenésre.

Alig várjuk, hogy megkezdhessük a nyári punnyadást. A helyzet azonban nem túl rózsás. A gyereknek nyáron is szüksége lesz tanulásra, pótvizsgára megy, fel kell zárkóznia.

 

Mit tegyél, miután a gyerek közli veled: anya pótvizsgáznom kell.

Ha úgy érzed, felforrsz, mint a teáskanna; megértelek.
Viszont szülő-gyermek viszony-függő, hogy gyermeked hogyan fogja lereagálni mindezt.

És az is, hogy miként fogsz tudni szülőként hatni rá, főleg kamaszok esetében. Pedig soktényezős lehet egy „nyáron is tanulni kell” helyzet kiváltó oka:

  • valamelyik tantárgy nem megy
  • a gyerek és tanár/tantárgy viszonya romokban hever
  • a gyermek fél, izgul, lámpaláza van a vizsgák előtt

 

Utóbbi esetben a pótvizsga miatt/előtt is hasonló problémával fogsz szembesülni.

 

Mikor lesz hatékony egy pótvizsgára való felkészülés?

Ilyenkor nem csupán a tananyag elsajátítása a cél. De a bukás, szégyen okozta sérülések feldolgozása, az önbizalom növelése és a pótvizsgára való lelki felkészülés is.

 

Szóval felkészült a gyermeked lelkileg is a pótvizsgára?

A pótvizsgára ítélet gyerek nem feltétlenül veszi félvállról a témát. Még akkor sem, ha flegma hozzáállása napi háromszor őrjít meg. Gyakran ettől függetlenül igenis izgulnak, félnek a következményektől; sőt akár dühösek is magukra vagy a tanárjukra, és ez váltja ki belőle a szélesőséges viselkedést.


 

Ha lelkileg is felkészül a gyermek a vizsgára:

  • Az egész pótvizsga-sztorit nyugodtabban, lazábban kezeli lelkileg, nem parázik tőle (ezt a szót ő is ismeri).
  • Elősegítheti a koncentrált, és rendszerezett tanulást, amivel kevesebb „strandolós” időt kell felhasználnia a nyárból.
  • Nem fogjátok az egész nyarat végiggörcsölni, és elrontani a nyár hangulatát.
  • Ha a gyerek is nyugodt, akkor „anyaként” te is az leszel. És tudod, hogy minden támogatást megadsz neki.

De van itt még más is.

 

Rajtad kívül érdemes tanárt is bevonni a pótvizsgára való felkészítésben?

A gyereked önbizalmát is növelheti, és az anyagot is a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban egy tanár segítségével tudod átvenni.

Előfordulhat, hogy a gyerek már annyira elkeseredett ,és motivációját sem igazán emeli a napi háromszori messengerezés a haverokkal valamint a strandolás mézesmadzaga, hogy saját magától, vagy akár szülői parancsra nekiálljon rendszeresen tanulni.

 

Na de nyáron, mégis ki az a tanár, aki szívesen vállalna felkészítést?

Az iskolai kereteken kívüli magántanár (akit nem ismer az órákról, nem adott neki intőt, vette el a kedvét a tanulástól, vagy buktatta meg őt év végén) elég kreatív ahhoz, hogy megmutassa a gyermeknek a tanulás értelmét.

 

  • Motiválhatja őt.
  • Ráadásul értve a tananyagot, ő igazán a gyerek nyelvét beszéli.
  • Míg egy szülői „állj neki tanulni” felkiáltást nem fog komolyan venni, a délután 4-kor kezdődő órát már igen.
  • Ráadásul nem érzi majd azt, hogy a szülő dresszírozza őt.
  • Új szempontokat kaphat, hogy megtalálja a tanulás értelmét; és fel tud kerekedni a bukás tényén.
  • Motiváltabbá válik a tanulást illetően, és a tananyagot is sikeresen meg fogja érteni.

 

Egy magántanárral a pótvizsgára pedig nem arcpirító szégyenként fog visszatekinteni. Nézd meg oldalunkon, kik tudnak nektek segíteni a nyáron is.

Ha tetszett ez a cikk, kérjük oszd meg ismerőseiddel is:

Vissza »